2011. aug. 21.

Kiadták a mérnökök kedvenc játékát, az Apparatus végleges változatát


Az Apparatus már régóta elérhető a marketen, mind ingyenes, mind teljes verzióban, de a napokban elhagyta a program a béta fázist s végre a finisbe ért. Ennek köszönhetően még több újítást tettek bele a fejlesztők, és még élvezetesebbé vált a már eddig is lenyűgöző látvánnyal felruházott játék. 

A program lényege, hogy egy golyót juttassunk a dobozába. Ugye milyen egyszerűnek hangzik? Pedig nem az. Egyszerű elemeket kell használnunk a célba juttatáshoz, mint például falécek, elektromos motor, és a legújabb segédeszköz a rakéta. Gyakran ezeket az eszközöket csak egymáshoz kalapálva tudjuk megfelelően használni.




Annak ajánlott ez a játék, akinek van türelme akár órákig egy pályán „szenvedni”. Megéri viszont, mert minél előrébb jutunk, annál izgalmasabb lesz a pálya, és annál extrémebb építőelemek, segédeszközök jelennek meg.

A teljes változatban 43 pálya található, mindegyikhez külön súgó (angolul súg, ezért elkél a jó angol tudás), és lehetőségünk van a már befejezett pályákon a „free build”-re, amikor bármit tehetünk a kis 3D-s pályánkra.

Lehetőségünk van a lépésünk visszavonására is 20-szor, és az automatikus mentés sem hiányozhat már ebből a verzióból.

Egy kis kedvcsináló, és bemutató arról, hogy az emberi képzelőerő határtalan:




Ha van kedvetek, megoszthatjátok a szerintetek extrémre sikerült alkotásaitokat a Facebook oldalunkon, hisz erre is van lehetőség az alkalmazásban.

Kellemes szórakozást kívánunk

CoolBoy

2011. aug. 20.

UPDATE | Újabb játékok Xperia Playre | VIDEO


Úgy tűnik ez a hét továbbra is az Xperia Play tulajdonosoknak kedvez. Miután beszámoltunk a MineCraft megjelenéséről, és az Electronic Arts bejelentéséről a FIFA 12 kapcsán, most újabb jó hírekkel szolgálhatunk. A németországi Kölnben tartott Gamescom kiállításon a Sony további játékokat mutat be a hét során, melyek tovább növelik a már így is 150 szoftvert Xperia Play-re optimalizált játékok sorát. A rendezvény egészen Augusztus 21-éig várja az érdeklődő látogatókat.

Íme a részletes lista:
  • Dead Space, Need For Speed Hot Pursuit, FIFA12 (EA)
  • Reckless Getaway, Reckless Racing 2, Tanks (Polarbit)
  • Let's Golf 3 (Gameloft)
  • Townsmen 6, Guns & Glory WW2, Clouds and Sheep (HandyGame)
  • They Need To Be Fed (YoYo Games)
  • Lame Castle (Be-Rad Entertainment)
  • Hyperlight (Catfishblues Games)
  • Diversion, Crazy Snowboard (Ezone PTY LTD)
  • Gibs & Gore (Micronytes)
  • Protoxide, Battle Boats 3D (Herocraft)
  • EVAC HD, Radient HD (Hexage)
  • PewPew 2 (Jean-Francois Geyelin)
  • Stellar Escape (Orange Agenda)
  • Jumpy, INC, Meganoid (Orange Pixel)
  • Death Worm (PlayCreek LLC)
  • No Gravity (Real Tech VR)
  • Crusade of Destiny (Divide Arts)
  • Desert Winds (Southend Interactive)

Érdemes továbbra is nyomon követni ezt a posztot hiszen az újonnan bemutatott játékokról videókat is megosztunk veletek. Alább már nézhetitek is az elsőt a Protoxide játékmenetéről.



EVAC HD:



Need for Speed: Hot Pursuit



UNO - egy újabb kártyajáték Androidon


Egy baráti sörözés vagy épp egy családi összejövetel során talán nincs is jobb szórakozás, mint körbeülni az asztalt s egy hosszú csevej közepette a kártyalapok mögé bújni. Mindenkinek megvan a kedvence kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Póker, csapd le csacsi makaó és még megannyi remek játékot talált fel az ember a kártyák története során. Napjainkban azonban egyre népszerűbb az UNO elnevezésű, mely nagyban hasonlít a magyar kártyával is játszható Makaóra. Akik ismerik a játékot örülhetnek, a Gameloftnak köszönhetően végre Androidos telefonunkon is növelhetjük UNO-s tudásunkat. A játékban megtalálható az összes ismert kártyalap,de ha még nem tudnád a szabályokat kérjük olvasd át figyelmesen ezt az oldalt, s ha felkészültél a játékra azonnal letöltheted az UNO sima vagy akár a HD verzióját is, alább az Android Market linkre kattintva.



2011. aug. 19.

Képeken az új Android rendszer - Ice cream sandwich


Nem tréfa, nem átverés: tényleg bebizonyosodott, hogy még az idei év folyamán viszontláthatjuk az android platform legújabb változatát a mobilokon. Mi is bizonyíthatná ezt jobban, mint egy kép a Google Nexus S telefonról, amin ez a rendszer üzemel.

Amint azt láthatjuk, az android verzióról-verzióra újjá születik. Nézzünk csak vissza az időben, még a 2.1 (Éclair) rendszerig, mikor igazán elterjedt a platform, még a fehér és a zöld szín dominált. A 2.2-nél (Froyo) sem volt egetrengető változás, viszont a 2.3 (Gingerbread) már fekete értesítősávval operált. Most pedig ott tartunk, hogy elérkezett a 3.0 (Honeycomb), táblagépekre szánt android, amin már a zöld helyett a kék szín kapott esélyt. Vélhetőleg pedig még idén a kezünk között foghatjuk azt a mobilt, ami a 2.3 és a 3.0 házasságából született rendszert fogja futtatni, az új Nexus 3-t. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a verziószám, egyelőre mindenki csak tippelni tud. A két leggyakoribb a 2.4 és a 4.0, de akár lehet valami teljesen más is. Mik lesznek a változások? Például az új programkezelés, multi-tasking, kamera szoftverbe épített panoráma mód, megújult felületű g-mail és még több kisebb változás. Ami az átlagfelhasználónak fel fog tűnni, az a kezelőfelület. Úgy tűnik, az egy évnél nem régebbi telefonok képesek lesznek futtatni a rendszert, persze ez nem azt jelenti, hogy ezek a készülékek megkapják a frissítést, csupán csak azt, hogy ha valaki, aki ért a romok készítéséhez, rá fogja tudni alakítania saját készülékére, mivel hardveresen támogatni fogja a mobil a rendszert. 

A forrás, ahonnan a kép származik, megbízható, így kérek mindenkit, ne írja azt, hogy csak a build.prop fájl lett módosítva a készüléken.

Szoszo 

2011. aug. 18.

Nosztalgia: A Homescreen Modding Alapjai I.




 Az alábbi bejegyzésben végre mindenki megtudhatja hogyan is zajlik a homescreen testreszabása ízlésünk szerint. Aki nem lenne tisztában azzal, hogy miről is beszélek annak ez a pár kép érthetővé teszi a dolgokat:

 Először is tisztáznunk kell azt, hogy mely alkalmazásokra lesz szükségünk arra hogy eredményként ilyet vagy ehhez hasonló homescreent tudjunk összerakni.

Ezek a legfontosabbak:
ADW launcher Ex vagy LauncherPro Plus vagy Go Launcher Ex (én a másodikat preferálom)
Desktop Visualizer
Folder Organizer

Ezek csupán az óra, időjárás felirat widgetek:
Simi Clock
One Seven

LauncherPro áttekintés
Ha telepítettük a LauncherPro-t akkor a beállításokat a menü gomb megnyomásával hozhatjuk elő. Leírom részletesen a legfőbb menüpontokat amikre szükségünk van:

Preferences

A LauncherPro plus főmenüjének előhozása




Homescreen settings

Itt megadhatjuk hány homescreenünk illetve melyik legyen a főoldal. A Number of columns és a Number of Rows a képernyő sorainak és oszlopainak számát jelöli. A fennt szemléltetett homescreenhez a beállítások a következők: Number of screens: 3 Default Screen: 2 Columns: 8 Rows: 5 legalul pedig pipáljátok be az Auto-Fit items menüt.

Dock Settings:

Itt megadhatjuk hogy az alul hány scrollozható menüsor legyen, én 3 at használtam a szemléltető képeken. Beállíthatjuk még az üzenet, hívás és e-mail jelzéseket illetve hogy a menüsor körbe-körbe menjen-e alul vagy sem.

Behavior settings:

Engedélyezhetjük az Auto-rotation-t ami azt jelenti hogy telefonunk a forgatás hatására megváltoztatja a képernyő állását fekvőből állóra és fordítva. Beállíthatjuk azt is, hogy a Home key megnyomásakor mit tegyen a készülék.

Appearance settings:

A Dock background lesz számunkra majd a legfontosabb! Itt tudjuk kiválasztani hogy az alsó menüsornak milyen legyen a háttere. A Screen indicator-t ha bekapcsoljuk készülékünk alul egy kis jellel jelzi hogy éppen melyik képernyőnkön tartózkodunk a homescreenek közül. A Hide Notification Bar pedig megjeleníti vagy elrejti a felső állapotsort. Hide button on app drawer és a Hide icon labels megjeleníti illetve eltünteti
az ikonok feliratait illetve a Home buttont az App drawerbe.

Advanced settings:

Itt beállíthatjuk hogy az App drawer 3d-s legyen és hogy milyen gyorsan jelenjen meg az App drawer.

Jó pár beállítási lehetőség van még de most nem térnék ki mindre. Akit érdekel az a hozzászólásokban nyugodtan kérdezzen.

Háttér, Dock és Folder Organizer

Az oldalsó menük amiket látunk és az alul lévő színes dock csupán egy jól megszerkesztett Photoshop háttér eredménye.


Ami érdekesebb az az hogy ezeket a menüket hogyan tudjuk életre hívni. Ehhez egy kis cselhez fogunk folyamodni :)  Nyissuk meg a Folder Orgnizert és szortírozzuk alkalmazásainkat az Apps menüben. Adjuk meg melyik alkalmazás melyik címke alá kerüljön:
Ezután lépjünk vissza a homescreenre és tegyünk ki Folder Organizer link widgetet, válasszuk ki a címkét amit szeretnénk megjeleníteni és vegyük ki a pipát a Show tex under icon mellől.


Ha ezzel is megvagyunk akkor nincs más hátra hogy a Folder Organizerben a Label menü alatt megváltoztassuk az icon-t egy átlátszó képre ez lesz a blank.png így a homescreenen lévő ikon egy csapásra megváltozik. Íme a végeredmény ha rányomunk például a homescreenen a settingsre:

A dock megváltoztatása ennél egyszerűbb a LauncherPro Plus Appearance settings menüjében a Dock Backgroundot átváltoztatjuk erre:

Ha ez sikerült akkor nyomjunk hosszan az ikonra amelyek elfedik az imént beállított dockot és cseréljük ki az icon-t a blank.png-re.

Készen is vagyunk.

Desktop Visualizer használata

Mindenekelőtt érdemes beszerezni egy photoshopot, mivel ahhoz hogy saját készítésű képeket használjunk fel, szükség van arra, hogy megfelelően méretezzük azokat. A homescreen widgetek méretei a következők:

Állapotsorral

1x2: 110x260
1x3: 110x395
1x4: 110x665
2x1: 230x125
3x1: 350x125
4x1: 470x125
4x4: 470x665
Large (3x3): 350x395
Middle (2x2): 230x260
Small (1x1): 110x125

Állapotsor nélkül

1x2: 110x276
1x3: 110x419
1x4: 110x562
2x1: 230x133
3x1: 350x133
4x1: 470x133
4x4: 470x562
3x3: 350x419
2x2: 230x276
1x1: 110x133

Érdemes mindent .png kiterjesztésben menteni.

Ha elkészültünk képeinkkel és feltelepítettük a Desktop Visualizert akkor annyit kell tennünk hogy képernyőnkön tartva ujjunkat a megjelenő menüből kiválasztunk egy olyan Desktop Visualizer widgetet amilyen méret számunkra megfelel.




Ha sikerült a választás nyomjunk rá röviden a képernyőn megjelenő widgetre és a következő kép tárul elénk:



Kivéáasztjuk a gelériából a képet melyet ikonként szeretnénk használni majd kiválasztjuk a végrehajtandó akciót. Így fog kinézni:

Kiválaszthatjuk még, hogy ha rányomunk milyen szín villanjon fel az ikon körül, törölhetjük az ikon címkéjét és annak hátterét is. Ha mindent jól csináltunk ezt kell látnunk az OK lenyomása után:



 Amennyiben hosszan rányomunk a kirakott ikonra akkor tudjuk méretezni is azt kedvünk szerint.

Summa Summarum

Azt hiszem a fentieket áttanulmányozva mostmár mindenki képes olyan homescreent létrehozni amilyet csak szeretne. Továbbiakban rengeteg háttér, ikon és dock fog felkerülni az oldalra így érdemes továbbra is követni minket. Bármilyen kérdéssel forduljatok hozzánk bizalommal. Ha gondoljátok küldjétek el az elkészült Homescreenjeiteket a felhasznált alkalmazásokkal együtt. A legjobbakat megosztjuk a későbbiekben.




UPDATE! DroidGround Nyereményjáték!

FRISSÍTVE!!!

Örömmel jelentjük be kedves olvasóinknak új nagyszabású akciónkat, melyben mindenki részvételére számítunk. A feladat egyszerű, amint elérjük az 1000 rajongót, hűséges követőink között egy Facebook-on kívül lebonyolított játék keretében kisorsolunk 10 darab Androidos kulcstartót különböző színösszeállításban. 

UPDATE:
Miután látjuk, hogy egyre többen gyűlünk össze ezen a kis helyen úgy gondoltuk, hogy új nyereménnyel bővítjük a repertoárt. Az új portéka nem más mint 1 DB Invisible Shield Védőfólia lesz, mely bármit kibír legyen az tűz víz betondörzsölés. A nyertes olyan fóliát kap majd, mely külön az ő telefonjára készült. Bővebb információ az Invisible Shield-ről itt. Képeket pedig lentebb találtok róla. 


Gyerünk shoppingolni! - Google Catalogs


Az idő teltével lassan már a lábunkat se fogjuk kitenni otthonunk védelmező falai közül. Ami épp eszünkbe jut, azt az internet segítségével, pár kattintás után már magunkénak is tudhatjuk. Az egyre gyorsabb és pontosabb futár szolgálatoknak köszönhetően pedig pillanatokon belül a kezünkben tarthatjuk a számunkra becses portékát.

A Google Catalogs ezt a vásárlási folyamatot könnyíti meg számunkra. Megnyitva az alkalmazást, már böngészhetünk is a több ezernyi termék között, s ha dilemmázunk egy-egy árucikk megvételén, fotókat illetve bemutató videókat is megtekinthetünk arról. Emellett, ha sajnos még nem rendelkezünk a megfelelő pénzmaggal, amit ki kéne fizetnünk az áruért, abban az esetben elmenthetjük az adott cikket és az azt tartalmazó katalógust is.

íme néhány a katalógusok közül:
  • Anthropologie, 
  • Bare Escentuals, 
  • Bergdorf Goodman, 
  • Crate and Barrel, 
  • L.L. Bean, Lands’ 
  • End, Macy’s, 
  • Neiman Marcus, 
  • Nordstrom, 
  • Pottery Barn, 
  • Saks Fifth Avenue, 
  • Sephora, Sundance, 
  • Tea Collection, 
  • Urban Outfitters
  • Williams-Sonoma.


A program meglepő módon, egyenlőre csak az iOS rendszereken érhető el, de kis időn belül a cég ígérete szerint a Honeycomb tableteken is debütál.

Így szurkolunk mi - Kajak-kenu vb 2011

A Magyar Telekom sajtóközleménye nyomán:

Négyszázezer sms és mms a szegedi kajak-kenu vb-ről! A Telekom – a világbajnokság arany fokozatú támogatója – tájékoztatása szerint előreláthatólag ennyi mobilüzenetet küld az a körülbelül harmincezer sportrajongó, aki személyesen nézi végig a napfény városában a tegnap elindult világbajnokságot.


Azok, akik a napokban kilátogatnak a Szeged belvárosától néhány kilométerre található Maty-éri sportpálya lelátójára, nemcsak személyesen élhetik át a versenyek izgalmát, hanem élményeiket azonnal meg is oszthatják ismerőseikkel. A Telekom korábbi tapasztalataiból kiindulva egy helyszínen lévő szurkoló naponta átlag háromszor nyúl a telefonjához, hogy sms-t küldjön a családtagjainak, ismerőseinek, amely a verseny pár napja alatt összesen körülbelül 360 ezer elküldött szöveges üzenetet jelent. A legizgalmasabb döntők pillanataiban egyszerre háromszázan indítanak hívást a lelátóról, vagyis körülbelül minden tizedik néző telefonál mobilján, és kiabálja a készülékbe a futam állását. A versenynapok alatt a képküldési lehetőség is népszerű: minden negyedik néző küld a helyszínről mms-t valamelyik ismerősének.

A kiépített üvegszálas technológia kibővített kapacitásának – 210 Gbit/sec sávszélesség! – köszönhetően a verseny informatikai háttere biztosított. Az előkészületek során annyi optikai kábelt használtak fel, mintha Kovács Katalin - a Domino-Honvéd olimpiai és világbajnok sportolójának - lapátját négyezerszer egymás mellé állítanánk. A körülbelül harmincezer néző zavartalan helyszíni szurkolását két darab, 64 négyzetméteres LED-fal segíti, amelyen a tévéközvetítés képsorai is megjelennek. Érdekesség, hogy a telekomos képjelszolgáltatás kiépítéséhez több tonna alkatrészt úsztatott be a partról a Magyar Honvédség szentesi műszaki alakulata.

A helyszínen a T-Home 18 tonnás internetkamionja is jelen lesz, amely nagy sávszélességű összeköttetésével több mint 2000 akkreditált résztvevőnek és vendégnek igyekszik internet-használati lehetőséget nyújtani. A légkondicionált autóban 12 munkaállomáson lehet böngészni és levelezni. Hasonló célokat szolgál a kamion környékén elhelyezendő 8 terminál is. A Telekom a mobilos adat- és hangforgalom fennakadás nélküli biztosítása érdekében mobil-bázisállomást állított fel a versenyhelyszínen. A felhordó-hálózathoz üvegszállal csatlakozó szerkezetet 7,5 tonnás teherautó szállította a helyszínre.



Természetesen a telekommunikáció nemcsak a nézőket, hanem a versenyen résztvevő 94 ország több mint 1000 sportolóját is segíti: a kajak-kenusok, az edzőik és az újságírókat most először full HD-s, zárt láncú tévérendszeren nézhetik a verseny alatt egyrészt a televíziós közvetítést, másrészt a futamok beosztását. Ráadásul a világbajnokság alatt a helyszínen kialakított VIP-helyiségben sok más mellett az interaktív tévézést nyújtó IPTV-szolgáltatását is ki lehet próbálni.

Hajrá Magyarok! Irány Szeged! Irány a VB!


2011. aug. 17.

Marketen a Minecraft!


Régóta várjuk már a Minecraft című világépítő játék pixelparádéját az okostelefonok piacán, s habár az E3 óta nem sok hír röppent fel a pontos érkezéséről, most hirtelen berobbant az online tér polcaira. A játék mely eddig már 12 millió játékossal büszkélkedhet, s melyből több mint 3 millió pénzzel is támogatta a játékot tehát, Markus Persson a Mojang stúdió fejének köszönhetően, letölthető az Android Market felületéről. Akik ismerik a játékot, azok már tölthetik is a fizetős verziót ($6.92), de azok kedvéért, akik még csak most ismerkednek ezzel a rendkívül szórakoztató programmal, a fejlesztő elérhetővé tette a játék ingyenes demo változatát is. Végül pedig az alkalmazás egyetlen szomorúságra okot adó jellemzője, hogy egyenlőre csak az Xperia Play tulajdonosok számára tölthető le. Reméljük ez hamarosan változni fog. Addig is Xperia Play tulajok csáklyákat a kézbe!








HTC Vigor és a Beats by Dr. Dre


4,3 inches 1280*720 pixel felbontású érintőkijelző, 1,5 GHz-es kétmagos processzor, 1GB RAM, 16GB ROM, 8MP-es fő- illetve 2MP-es másodlagos kamera, android 2.3.4, Sense 3.5 - ilyen tudás birtokában próbál vigyort csalni arcunkra a HTC Thunderbolt leváltására szánt Vigor. A mobil valószínűleg a Verizon szolgáltatónál fog először a piacra kerülni s valamikor idén ősszel várható a megjelenés. Ilyen erős hardver mellett kérdéses, hogy milyen akkumulátor lesz hivatott ellátni energiával a telefont. 


A specifikáció mellett érdekesség még, hogy a HTC és a Beats by Dr. Dre fejhallgatógyártó cég együttműködésének gyümölcsét is ezen a készüléken élvezhetjük elsőként. Aki nem tudná miről van szó, annak eláruljuk, a HTC tervei között most a legprofesszionálisabb szintű audio élmény elérése a cél, mind a zenehallgatás és mind a videolejátszás szintjén. A Beats Electronics-el karöltve, valószínűleg sikerülni is fog amit a HTC kigondolt.



2011. aug. 16.

ESET Mobile Security RC, mert a biztonság az első


Végre megérkezett az egyik legnevesebb vírusirtó program Androidos változata telefonokra és tabletekre. Nem véletlenül tartják számon az ESET-et a legjobbak között s ezt a jelen program is igazolja, hisz mindent tud, amit egy mobil biztonsági őrnek tudnia kell.



Lássuk a funkciókat:

- Proaktív védelem: a proaktív heurisztikus technológia azonnal ellenőrzi a telefonmemóriájára vagy a memóriakártyára letöltött fájlokat. Trójaik, vírusok, férgek, spywareek, adwarek és más fenyegetések ellen nyújt védelmet.

- Lopásgátló biztonsági rendszer: SMS üzenet segítségével távolról tudjuk ellopott készülékünket zárolni, törölni (wipe-olni) vagy a koordinátáit megtudni (ehhez természetesen a GPSnek be kell lennie kapcsolva). SMS riasztást kapunk egy megadott számra, ha illetéktelen SIMet helyeznek bele.

- Biztonsági vizsgálat beépített feladat kezelővel: monitorozza a telefon valamennyi funkciót, mint például az akkumulátor élettartamát, szabad lemezterületet, futó folyamatokat, BlueTooth és a telefon láthatóságát. Ezeket figyelembe véve elemzi a kockázatát egy esetleges fertőzésnek.

- Jelszavas védelem: jelszóval védhető az összes beállítási lehetőség, és ez a mester jelszó védi a programot is az eltávolítástól.

- Hívás és SMS antispam: létrehozhatunk fekete illetve fehér listát, melyek segítségével blokkolhatunk kimenő hívást, bejövő hívást, - üzenetet (SMS, MMS) egy adott számról, vagy egy ismeretlenről. Több telefonszám is megadható.




Minden egyes funkcióhoz tartozik külön menü, mely tartalmazza a beállításokat és a nagyon hasznos súgót (még hasznosabb lesz, ha magyarul is megjelenik a program). A program a status baron az ESET ikonjával hívja fel figyelmünket arra, hogy a védelem aktív, de ez az ikon kiiktatható az alkalmazás főképernyőjénél előcsalogatott beállításoknál.
A védelmezőnk 26 MB-ot „fogyaszt” a RAMból, mely nem mondható nagyon soknak. Nagymértékű lassulást nem tapasztalható használatakor.
Bugok még előfordulnak benne, hisz RC (ReleaseCandidate – kiadásra jelölt) változatról beszélünk, de az már tisztán látszódik, hogy nagyon jó úton halad a cég, hogy megteremtse a legjobb védelmi szoftvert. Az egy másik kérdés, hogy szükség van-e (már) ilyenekre?!

Támogatott rendszerek: Android 2.0-tól 2.3-ig, kísérleti jelleggel: 3.0, 3.1

Amennyiben a Program mégsem nyerte el a tetszéseteket itt megtaláljátok, hogyan távolíthatjátok el:

Eset Mobile Security eltávolítása

CoolBoy



HTC Holiday fotók a nyaralásra


A Craigslist oldalára a tegnapi nap folyamán felkerültek a HTC Holiday névre keresztelt okostelefon első képei . Az Android 2.3.4 Gingerbread OS-t futtató telefon teljes specifikációja egyenlőre nincs kőbe vésve, de a nemrégiben elszórt hírmorzsák szerint a készülék 4,5 inches, 540x960 felbontású kapacitív multitouch érintőkijelzőt, 8 MP-es hátulsó és 1,3 MP-es előlapi kamerát, valamint 1,2 GHz-es dual-core processzort és 1 GB RAM-ot foglal magában. A HTC Holiday frissíthető lesz az Android platform Ice Cream Sandwich verziójára is az ígéretek szerint. A mobil várhatóan az AT&T Wireless kínálatában lesz megvásárolható a 2011-es év végén Amerikában.

2011. aug. 15.

Az Android tovább hódít

150 millió eladott készülék világszerte, de a Google nem ül a babérjain, a Motorola Mobility is a vállalathoz kerül

A mai nappal az Android elérte a 150 Milliós számot az eladott készülékek tekintetében - jelent meg a hír a Google blogján a reggeli órákban. A legutóbbi hónap adatait figyelembe véve hatalmasat ugrott a világszerte eladott készülékek száma, hiszen míg júliusban 120 millió készülékről beszéltünk ma már 20 millióval kell megtoldanunk az összeget, hogy az augusztusi eladásokat reálisan lássuk. Érdekesség, hogy a Google számításai szerint ilyen fajta növekedés mellett napi 550 000 Androidos telefon talál gazdára a világ különböző országaiban.

Ez azonban még nem minden, a száraz adatokon kívül a Google újabb nagy lépést tett meg azért, hogy még nagyobb uralomra törjön a mobiltelefonok piacán. A Google ugyanis bejelentette, hogy a Motorola Mobility-t felvásárolva új mobiltelefonok fejlesztésébe kezd. A Google céljai eléréséért 12,5 milliárd dollárt költ a mobilgyártó felvásárlására. Az ügyletet legkésőbb 2012 elején véglegesítik s a Google elmondása szerint önálló egységként kezelik majd a Mobility létesítményét s nem olvasztják be azt a Google vállalati szerkezetébe.

Az új híreket elnézve elmondhatjuk a Google szekere még sose ment jobban és nagy valószínűséggel jó darabig nem is lesz megállás.

2011. aug. 7.

Pierre Cardin tablet - A márka megszállottainak


Már találkozhattunk több olyan mobillal és más technikai eszközzel, melyeket valamely nagy cég neve fémjelzett, ezek általában jóval drágábbak az alapkészüléknél és az egyedi kinézetükön kívül, számos extra funkcióval is rendelkeznek. A legújabb ilyen masinát a Pierre Cardin mutatta be, azonban még kétséges hogy sikeres lesz-e, hiszen a 450 dolláros (kb. 90.000 Ft) ár mellé igen gyenge felszereltség társul.

Specifikáció:
  • 7" 800 x 480 pixel felbontású érintőképernyő
  • 1GHz Samsung Cortex A8 processzor
  • 512 MB RAM
  • 4GB beépített háttértár
  • SD kártya slot
  • Android 2.2 (Froyo)
  • 1.2MP előlapi kamera 
  • 720p minőségű videók lejátszása
  • Android Market
Nos, Ti megvennétek? :)


A Logitech bemutatta a tabletekhez használható egerét


Manapság egyre több hasznos kiegészítőt kaphatunk Androidos készülékeinkhez, viszont mind közül az egyik legjobb a most bemutatott Logitech egér, amit a gyártó kifejezetten a táblagépekhez készített. Az új periféria a 3.1-es rendszertől használható, Bluetooth-on keresztül kommunikál kütyünkkel és minden olyan funkcióra képes mint amire az asztali gépünkön alkalmazzuk a jól megszokott egerünket. Az ára 49 dollár, azaz körülbelül 10.000 Ft, ami mondhatni igazán kedvező egy ilyen újszerű eszközért. Aki többet szeretne megtudni róla, ide kattintva a cég oldalán részletes leírást találhat.