2011. szept. 30.

Tomb Raider - Lara Croft androidra is ellátogat

A Sony Ericsson bejelentette, a Tomb Raider sorozat legutóbbi tagja a Guardian of Light az Android rendszeren is tiszteletét teszi.

Habár eredetileg PC, Xbox360, Playstation 3 és iOS rendszerekre készített arcade játék már régóta megjelent, a Square Enix és a Sony megállapodása alapján Xperia Play-re is portolják a programot. Hősnőnk újabb kalandja szakít a széria eddigi hagyományaival, s a kooperatív játékmenetet helyezi előtérbe. Lara új célja, hogy megszerezze az ősi Mirror of Smoke-ot, ebben segítségére lesz a maja harcos Totec, akinek szintén szüksége van a becses tárgyra. Lara és Totec váratlanul Xoxolttal, egy, a kegytárgy által életre keltett gonosz szellemmel veszik fel a harcot, aki minden körülötte lévő holt lelket, a saját irányítása alá von. A fix, izometrikus nézőpontban zajló események során több logikai, ügyességi feladat vár ránk, s fontos szerepet kapnak majd a két főszereplő képességei is.






A bejelntés kapcsán Ben Cusack a Square Enix munkatársa elmondta, ez csak a kezdet, a jövőben több nagy cím is bővíti az Android Market választékát. A Lara Croft and the Guardian of Light 2011 novemberében érkezik kizárólag Xperia Play-re.

Bladeslinger - újabb nagy név a játékok között

A Luma stúdió új játéka komoly vetélytársa lehet a Madfinger által fejlesztett Shadowgun-nak. Ismerkedjetek meg az új sikervárományos Bladeslinger-rel.
A recept a következő: fogj egy maréknyi Red Dead Redemption-t, keverd össze az Infinity Blade játékmenetével és szórj hozzá egy csipetnyi misztikumot. Ha ezekkel megvagy már ízlelgetheted is azt, amit a Bladeslinger nyújtani tud. Magyarán szólva, akik nem ismerik a két fentebb említett összetevőt, azoknak elmondjuk, egy amolyan Western környezetben játszódó külső nézetes Hack&Slash játékot kapunk. A történet során hősünk mágiát és fegyvereket használva lesz majd kénytelen átverekednie magát, a korántsem barátságos szörnyek csapatain. Speciális képességek nélkül sem maradunk, a mi cowboyunk egy igazán különleges kártyapaklival is rendelkezik, melyet a harcok közben felhasználva, komoly pusztítást hajthatunk végre.










A programot hasonlóan a Shadowgun-hoz, a Unity3D motor fogja hajtani. Pontos megjelenési dátumról sajnos még nem beszélhetünk, ugyanis a játék még jelenleg is fejlesztés alatt áll.

HTC Amaze 4G – Egy újabb fényképezésre kiélezett csúcstelefon

A HTC Amaze 4G, vagy másnéven HTC Ruby legnagyobb attrakciója a kamerája. A készülék 8 megapixeles fotók készítésére képes, hasonlóan a pár hónappal nála idősebb HTC myTouch 4G Slide-hoz.



Néhány új fényképezési funckió:
  • SmartShot ™ - 5 fotót készít el és azokból rak össze egy tökéletes képet
  • BurstShot ™ - 5 egymás utáni képet készít egy kattintással, így biztos nem marad le semmi fontos a fotónkról
  • SweepShot ™ Panorama – Ultraszéles panoráma felvételek, hogy semmi se hiányozzon
  • ClearShot ™ HDR - Lásd a kristálytiszta részleteket akkor is, ha rosszak a fényviszonyok
  • PerfectPics ™ - Analizálja és csoportosítja a legjobb fotókat az egyszerű fájlmegosztáshoz

Specifikáció:
  • 4,3 hüvelykes super qHD LCD kijelző
  • Android 2.3.4 Gingerbread (Sense 3.5-el)
  • Kétmagos 1,5 GHz-es Snapdragon processzor S3
  • 1 GB RAM
  • 16 GB-os belső tárhely
  • NFC chip
  • Egy 8 megapixeles hátlapi kamera dupla LED vakuval és egy 2 megapixeles elülső kamera
  • 42Mbps HSPA + 4G

Az ára körülbelül 665$, azaz megközelítőleg 145.000 Ft lesz

irta: Domink

2011. szept. 29.

TinTin kalandjai Androidon is megelevenednek

Steven Spielberg és Peter Jackson gondozásában bő egy hónap múlva November 3-án újra átélhetjük a ravasz riporter TinTin és bátor kutyája kalandjait a mozivásznakon. Az animációs film közeledtével egy időben, a Gameloft is belehúzott új játékának reklámozásába.


A játék egy amolyan androidos környezetbe ültetett point&click kalandjáték lesz, a műfaj fanatikusainak nagy örömére. Ez azt jelenti hogy a hangsúly főként a nyomozáson lesz, s felváltva kell majd hol TinTin-t hol kiskutyáját Milu-t irányítanunk. Erre szükségünk is lesz, ugyanis néhány helyre csak kutyánk segítségével tudunk majd eljutni, hogy megszerezhessük a történet előrehaladásához szükséges nyomokat. A történet a film eseményeit dolgozza majd fel, részletesebben bemutatva nekünk a különböző helyszíneket. Így tehát óceánokat és kontinenseket átszelve kutatunk majd, TinTin hű barátjának, Haddock kapitány őseinek elveszett kincsei után.













A videó és a képek alapján igazán színesnek és változatosnak ígérkezik, ami kicsiknek és nagyoknak egyaránt remek kikapcsolódást nyújthat majd. Pontos megjelenési dátumról eddig nem esett szó, de a film premierjének közeli időpontja azt sugallja, nem kell sokat várnunk.

2011. szept. 28.

Tíz Xperia készülékre lesz elérhető a CyanogenMod 7


Steve Kondik, a CyanogenMod vezető fejlesztője hivatalosan is bejelentette, hogy a CM7 hamarosan tíz Sony Ericsson Xperia készüléken is elérhető lesz, melyek közt a régebbi 2010-es modelleket is megtalálhatjuk. A portolás a FreeXperia csapattal karöltve készül, azonban a megjelenési dátumról bővebb információt egyelőre nem árultak el.

A támogatott készülékek:
  • Xperia Arc
  • Xperia Neo
  • Xperia Mini
  • Xperia Mini Pro
  • Xperia Play
  • Xperia Ray
  • Xperia X10
  • Xperia X8
  • Xperia X10 Mini
  • Xperia X10 Mini Pro

Getjar Gold - Fizetős alkalmazások ingyen!

A Getjar alternatív alkalmazásboltjáról már sokat hallhattatok, az oldal lehetőségei azonban most tovább bővültek, ismerkedjetek meg a Getjar Gold felületével.


A GetJar Gold az Amazon Appstore „A nap alkalmazásához” hasonlítható. Használatával ingyen letölthetünk több, mint 50 alkalmazást és játékot, akár 10.000 Ft-ot megspórolva ezzel. Érdemes azonban szemfülesnek lennünk, mivel csak limitált ideig ingyenesek a programok.



A választékban megtalhálható például a SwiftKey X, ami egy billentyűzet helyettesítő alkalmazás, elérhető a Paper Camera fizetős változata sőt, megtalálható a Beautiful Widgets is, amiért normál esetben 2.75$-t, azaz majdnem 600 Ft-ot kellene fizetnünk. Az alternatív market felület nemcsak kitűnő alkalmazásokat, hanem élvezetes játékokat is tartalmaz, mint például a Crazy Kart Racing, az Age of Zombies vagy a Farm Frenzy. Egyik alkalmazás sem tartalmaz reklámot, így tehát ez mégegy ok amiért érdemes ellátogatni a GetJar Gold honlapjára! Ezt követően pedig a telefon segítségével töltsétek le a Getjar alkalmazást, és bele is vethetitek magatokat a keresgélésbe.

Dominikk

2011. szept. 27.

Gyorshír: Megjelent a régóta várt 9mm HD!


Korábban írtuk:
"Gondoltatok már arra, hogy egyik nap felkelve felhagytok régi életetekkel, beálltok egy bandába és élitek a gengszterek életét? A válasz ami most átfutott bennetek, inkább maradjon is kimondatlan, egy biztos azonban, hamarosan mindenki kiélheti fantáziáját az új 9mm című játékban. Az alapkoncepció már ismerős lehet azoknak akik játszottak már a Grand Theft Auto vagy a Saint's Row sorozatokkal. Adott egy főhős aki ügyes bajos dolgait sajnos a körülményeknek köszönhetően a törvényt megkerülve kénytelen intézni s mint ahogy már sejthetitek ezeket az eseményeket kell majd végigkövetni. Lesz itt minden, kocsilopás, jó adag lövölde és minden ami egy igazi gengszterjátékhoz kell. A játék tablet gépeken és okostelefonokon egyaránt futni fog."



Nos, végre tényleg megjelent a várva várt 9mm HD a Gameloft jóvoltából, mely az Android Market-ről bárki számára megvásárolható mindössze 1500 Ft-ért.

Íme egy kis ízelítő a játékból:

ZTE T98 - Az első NVIDIA Tegra 3 processzorral szerelt tablet


Egy kínai bemutató konferencián végre feltűnt a világ első NVIDIA Tegra3 (Kal-El) processzorával szerelt táblagépe, a ZTE T98. Az 1280x800 pixel felbontású 7 hüvelykes készülékben egy négy magos CPU dolgozik, melyek egyenként 1.5 GHz-es órajelen működhetnének, azonban a tesztelési folyamat miatt egyelőre csak 1.3 GHz-en futnak. Az Android 3.2-es rendszert futtató T98-ban ezenkívül helyt kapott még egy 16 GB méretű belső tárhely, egy 5 MP felbontású 1080p minőségű videó rögzítésére alkalmas kamera, valamint 1 GB RAM is. További jó hír, hogy a gyártó egy 4000 mAh kapacitású akkumulátort helyezett el a gépben, mely garantálja a hosszú üzemidőt bármely használati mód mellett. A ZTE táblagépének ára egyelőre nem ismert, de a céget ismerve minden bizonnyal kedvező összegre számíthatunk. 



SanDisk Memory Zone - Az online fájlkezelés új formája


A sokak által jól ismert memóriakártyákat és más egyéb háttértárakat gyártó SanDisk elkészítette első Androidos alkalmazását, mely könnyen lehet, hogy teljesen forradalmasítani fogja a mobil eszközökön való fájlkezelést. A Memory Zone névre keresztelt app lényege, hogy a telefonunk kártyáján vagy belső memóriájában tárolt fájlokat egyenként, de akár egyszerre is feltöltsük valamely online tárhelyre (Picasa, Dropbox, stb). Ez a folyamat természetesen fordítva is működik, a korábban feltöltt tartalmakat bármikor letölthetjük készülékünkre. Az alkalmazás leghasznosabb funkciója azonban az, hogy a mobilon raktározott összes fájlról készíthetünk egy biztonsági mentést, melyet szintén elhelyezhetünk online tárhelyünkön. A SanDisk Memory Zone-ban továbbá jelszavasan levédhetjük egyes fájljainkat, mappáinkat, így megvédve azokat az illetéktelen emberektől. 




A Huawei hivatalosan is bejelentette a Honor nevezetű csúcskészülékét


Az olcsó és manapság egyre jobb termékeiről ismert Huawei bemutatta legújabb alsó-középkategóriás készülékét a Honort, mely a gyártó eddigi legerősebb mobilja. A kütyü teljes specifikációja egyelőre nem ismert, de az már biztosra vehető, hogy 1.4 GHz-es processzorral, 4 hüvelykes FWVGA (854x480) kijelzővel, 512 MB RAM-mal, 4 GB belső memóriával, 8 Megapixeles hátsó, illetve 2 Megapixeles előlapi kamerával szerelik. További jó hír azoknak az embereknek akik folyamatosan a telefonjukat nyomogatják, hogy a Honor-ba egy 1900 mAh teljesítményű akkumulátor kerül, ami a Huawei szerint akár három napos intenzív használatot is kibír. A készülék ára feltehetőleg 3-400 dollár lesz, ami körülbelül 80-100 000 Ft-nak felel meg. 


Huawei Honor specifikáció:
  • Android Gingerbread 2.3.5 operációs rendszer
  • 1900 mAh teljesítményű akkumulátor
  • 1.4 GHz processzor (1 magos)
  • 4 hüvelykes 16 Millió színű 16:9 true color FWVGA (854x480) kapacitív érintőképernyő 
  • 8 MP hátlapi kamera HDR támogatással, 2MP előlapi kamera
  • 2G - GSM 850/900/1800/1900
  • 3G - WCDMA/HSPA+900/AWS/2100
  • WiFi 802.11 b/g/n
  • GPS
  • Bluetooth 2.1 A2DP 
  • 512MB RAM + 4GB ROM ( 32 GB-ig micoSD kártyával bővíthető)
  • Micro USB 2.0 port
További funkciók:
  • FM rádió
  • Dupla mikrofon
  • Iránytű
  • Giroszkóp
  • Gyorsulásmérő, fény és közelségmérő szenzor
  • DLNA támogatás
  • 160 GB online tárhely - CloudDrive

2011. szept. 25.

LG G-Slate vs. Lángszóró


A Tech Assassin nevezetű csoport már hagyományt csinált a különböző kütyük elpusztításából, habár eddig legfőképp csak Apple és Microsoft termékeket zúztak szét, most egy LG G-Slate tabletet is bepróbálták. Az eredmény sejthető...az Androidos eszköz nem élte túl a lángszóróval való találkozást, de szó ami szó lássuk a videót: 

Megérkezett a 2.3.6-os frissítés a Nexus One-ra


A Nexus One tulajok igen szerencsésnek érezhetik magukat, hiszen mindig az elsők között kapják meg az Android rendszer frissítéseit. Így történt ez a 2.3.6-os (GRK39F) Gingerbread update-tel is, mely a korábbi 2.3.4-es (GRJ22) verzióról telepíthető, bár egyelőre OTA-ként nem, de manuálisan az internetről már beszerezhető. 

A frissítés menete:
  1. Letöltés és a fájl átnevezése "update.zip"-re
  2. SD kártyára másolás
  3. A készülék újraindítása és a bootolás közben a bekpacsoló, illetve a hangerő le gombok együttes lenyomva tartása 
  4. "Apply sdcard update.zip" menüpont kiválasztása (a frissítés telepítése)
  5. Újraindítás 
  6. Kész
Leírás: Androidpolice



2011. szept. 24.

Pizzarendelés érintéseken keresztül - Don Pedro Pizza 1.1

"Az ókori római pizzaféleségek még nagy mértékben különböztek a maiaktól. A 19. századig az úgynevezett fehér pizzák készültek. A pizzatésztát tejföllel vagy zsírral kenték meg, erre az alapra tették a feltéteket. A paradicsomot ekkor Európában még nem ismerték, ahogy az indiai vízibivalyt sem, amelynek tejéből az igazi mozzarellasajt készül. A paradicsomot eleinte mérgezőnek hitték és nem használták étkezéshez, a 18. század végére azonban elterjedt és Nápoly környékén elkezdték ezzel ízesíteni a pizzákat. Az új ételfajta nagy népszerűségre tett szert és helyi nevezetességnek számított. Kb. 1830-ig utcai árusok árulták a pizzát, majd Nápolyban megnyílt az első igazi pizzéria. A 19. században az olasz bevándorlók magukkal vitték a pizzakészítés mesterségét Amerikába, ahonnan az 1950-es években indult világhódító útjára. "


Ki gondolta volna, hogy a pizza ilyen jelentős átalakulásokon ment keresztül az évszázadok során. Mi viszont csak örülhetünk, mivel napjainkban már a világ minden táján - köztük Magyarországon is - élvezhetjük az olaszok remekművét. A tészta velünk van baráti összejöveteleken céges bulikon s akkor is, ha egyszerűen csak lusták vagyunk a konyhában rostokolni a főzéssel bíbelődve. Ebben a felgyorsult világban amiben élünk már nem húzhatják az időt azzal, hogy tárcsázva a kedvenc éttermünket több percet is azzal töltsünk, hogy kitaláljuk mire is fáj épp a fogunk, főleg ha a vonal több percen át foglalt. A megoldás mint- mostanában már a legtöbb szolgáltatás eléréséének esetében- nem más, mint az internet. Ha pedig már az internet került szóba, az okostelefonok bűvöletében, magától értetődő, hogy a jövő lehetőségei a különböző alkalmazásokban rejtőznek.

A debreceni Don Pedro pizzéria a Genius Marketing Managment-tel karöltve felismerte ezt s Magyarországon eddig egyedülálló módon csatasorba állította az első olyan applikációt, mely felveszi a versenyt saját internetes oldalával is. Ahogy a pizzéria hirdeti, már több mint 6579 napja talpon vannak és még mindig imádják azt amit csinálnak. Ezt a lelkesedést támasztja az is alá, hogy naponta több ingyen pizzát is kisorsolnak fogyasztóik között csak azért, hogy mosolyt csaljanak az arcukra. Na de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk a Don Pedro Pizzéria 1.1 alkalmazás hogyan is teljesít a gyakorlatban.


A program indítása után egy üdvözlőképernyő fogad minket. Ezen a felületen máris 4 funkció közül választhatunk. Megtekinthetjük alul a felhasználási feltételeket, melyen átrágva magunkat a rendeléssel kapcsolatos teendőket ismerhetjük meg. Ezt persze nem feltétlenül szükséges megtennünk, mivel a program roppant egyszerűen kezelhető. Az információ gombra terelve át figyelmünket megnézhetjük, hogy az adott pillanatban nyitva van-e az étterem és vesz-e fel még rendelést. Emellett azt is megtudhatjuk, hogy személyesen hol vehetünk magunkhoz egy gőzölgő szelet finomságot. Az képernyő tetejére tekintve az "étlapot" és mellette az általunk már rendelt termékeket tartalmazó "kedvencek" menüt érhetjük el. Nézzük most a pizzéria választékát részletesen.


Láthatjuk, hogy minden van itt, mi szem szájnak ingere: pizzák, tészták, desszertek, üdítők, egyszóval minden, ami ahhoz szükséges, hogy elűzze farkaséhségünket egy időre. Példaként, ha a pizza szekciót megnyitjuk választhatunk többfajta pizza közül attól függően, hogy milyen alappal vagy épp édes töltött vagy hagyományos pizzát keresünk. Továbblépve választhatunk feltéteket extraként, melyhez egy előugró ablak nyújt segítséget, így nem kell összevissza lépkednünk a különböző menüpontok között. Akciókat is találunk a fenti gombra nyomva, melyben igazi partykellék menüket fedezhetünk fel. Ha pedig a szerencsénkre vagyunk kiváncsiak a Mai nyertesek menüre nyomva máris megtudhatjuk, kik nyerték a napi ingyenes pizzákat.


A választás után a kosarunk tartalmát is ellenőrizhetjük és ha minden rendben van nincs más dolgunk mint regisztrálni e-mail címünket, ha pedig már szerepelünk az adatbázisban, csupán várnunk kell, hogy a pizza bekopogjon az ajtónkon.

Összegezve: a Don Pedro Pizza 1.1 egy remek és innovatív alkalmazás, mellyel magasra helyezték, azt a bizonyos lécet. A példa viszont követendő, s véleményünk szerint hamarosan meglátjuk más éttermek miként nyúlnak az android nyújtotta lehetőségekhez.

2011. szept. 23.

Vedd kézbe az irányítást - Logitech Harmony Link


Sok mindenkinek ismerős lehet a bosszantó helyzet, amikor is leakarunk ülni a televízió elé, de nem találjuk a dvd lejátszó, az erősítő vagy más egyéb eszközünk távirányítóját. Nos ennek mostantól vége. A Logitech ugyanis bemutatta Harmony Link nevezetű termékét, ami csatlakozik az otthoni vezeték nélküli hálózatunkhoz, ezen belül is az Android vagy iOS rendszert futtató kütyüinkhez, majd IR jelekre átalakítva parancsainkat könnyedén irányíthatjuk a háztartásunkban lévő összes távirányítós berendezést. A telefonunk, illetve táblagépünk így egy univerzális eszközzé válik amivel egyszerre akár 8 készülékét is tudunk kezelni. A ingyenes segédprogram telepítése után,  a zenehallgatás vagy a tv nézés gombra kattintva bekapcsolhatjuk az összes ehhez kellő készüléket. További érdekesség, hogy a már távirányítóként üzemelő eszközünkön különböző mozdulatsorokat is beprogramozhatunk, így egy bizonyos érintése fel vagy levehetjük a hangerőt, vagy átkapcsolhatunk a következő csatornára, zeneszámra, mindezt anélkül, hogy a képernyőre kellett volna tekintenünk. A rendszer októbertől lesz kapható, és nagyjából 100 dollárt kóstál. 


720p-s HD felvételek az Xperia Play 2.3.4-es frissítésével

Örülhetnek az Xperia Play tulajdonosok, hamarosan már 720p felbontásban készíthetik el videóikat.




Az XDA-s fórumok néhány tagja már régóta arról beszél, hogy az új 2.3.4-es frissítés telepítésével már képesek leszünk, folyamatos auto-fókusz mellet, 720p-s videó felvételek készítésére. Habár a frissítés még nem érhető el széles körben, mégis akiknek már sikerült beszereznie, azok is alátámasztják az állításokat.

Örömhír lehet, ez midenki számára, hiszen az 5 megapixeles kamerával rendelkező telefon, ezidáig csak 420p-s felvételek rögzítésérét tette lehetővé. Képzeljük csak el, miket tartogathatnak még a jövőben a gyártók, ha már egy szoftverfrissítés segítségével is ilyen előrelépést tudnak produkálni.

Az ember csak a saját szemének hisz, ezért nézzetek meg most, egy fórumozó által feltöltött 720p-s videót:





Facebook Timeline: Hamarosan mobil eszközökön is!

A Facebook forradalmian új funkciója, a Timeline hamarosan a mobil eszközön, többek közt az Android és iOS platformokon is elérhető lesz bárki számára, a kérdés már csak az, hogy sikert arat-e az emberek között...


Mint ahogy mindenki észrevehette, az elmúlt hetekben a Facebook-on rengeteg kisebb-nagyobb változás történt, melyek igen vegyes érzelmeket keltettek a felhasználókban, van akiknek rendkívül és van akiknek egyáltalán nem tetszenek. A legjelentősebb új funkció kétségkívül a Timeline, ami teljesen forradalmasítja adatlapunk kinézetét, felépítését és elrendezését. Segítségével akár teljesen visszaugorhatunk regisztrációnk első pillanatáig is, így felidézhetjük az évekkel ezelőtti képeket, posztokat, hozzászólásokat és számos más emléket is.
A közösségi oldal fejlesztői bejelentették, hogy heteken belül megérkezik az iOS-re készített mobil változat, így ebből következtethető, hogy napokra rá az Androidos verzió is napvilágot lát.
A Timeline ezenkívül megannyi szolgáltatást kínál a felhasználóknak, ilyen például az új alkalmazások integrálása, amik a szükséges kellékek megléte mellett akár élőben közvetítheti, hogy merre futunk, mit főzünk, milyen zenét hallgatunk...stb. A Timeline beüzemeléséről bővebben itt olvashattok.




Nos, nektek tetszik?

2011. szept. 22.

ANTI – Telefonunk már nincs biztonságban!

A Zimperium egy biztonsági programok fejlesztésével foglakozó cég, amely állítása szerint csakis tesztelés céljából készíti az alkalmazást, amely képes „Meghackelni” bármilyen az adott hálózatra kapcsolódott készüléket, legyen az Android, Iphone vagy PC.

ANTI = Android Network Toolkit by zImperium

Akik behatóbban foglalkoztak már számítógépek feltörésével, azok valószínűleg kedvelni fogják az alkalmazást. A használatához semmiféle előzetes tudás nem szükséges, egyszerűen használható. A benne található funkciókkal képesek vagyunk ellopni mások adatait, jelszavait, képeit, szinte bármit, amit szeretnénk. Az ANTI elérhető lesz hamarosan az Android Marketen ingyenesen, néhány funkció nélkül. Ezekért a plusz opciókért meg kell majd vennünk a fizetős verziót, amely körülbelül 10$-ba fog kerülni.

Sajnos azt még nem tudni, hogyan védhetjük meg a telefonunkat, egy ilyen esetleges támadás esetén. A zImperium kihangsúlyozza, hogy a programot csak saját felelősségre használható, továbbá hogy a használata veszélyes, nemcsak az általunk támadott készülékre, hanem a sajátunkra is káros lehet.
Az alkalmazást egyelőre csak a béta-tesztelők tölthetik le. Talán ez még szerencse is :)


 Dominikk

Bunny Shooter – Lődd a nyulat!


Az Angry Birds után itt a következő logikai lövöldözős játék, a Bunny Shooter!


A történet szerint a gonosz nyulak ellopták az összes répánkat és vissza kell szereznünk. Első látásra az Angry Birds juthat az eszünkbe a játékról, viszont ha egy kis időt rászánunk rájövünk, hogy nem egy sima utánzat, hanem egy nagyon eltalált, gondolkodtató és egyben izgalmas logikai játék.

A játékban egyelőre 2 világ érhető el a 4-ből, a többi világot majd a későbbikben szerezhetjük be egy-egy update alkalmával. A pályák folyamatosan nehezednek a játék előre haladtával, így  vannak olyan szintek amelyeken bizony nem könnyű túl jutni és akár órákig „szenvedhetünk” a sikerért, persze ha van türelmünk :) 




Dominikk

Az Óbudai Egyetem diákjai Androidos alkalmazásokat fejlesztenek LG telefonokra

Az LG Electronics együttműködési megállapodást írt alá az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának Híradástechnikai Intézetével és Neumann János Informatikai Karával. A dél-koreai gyártó tanulmányi hozzájárulással segíti az intézményt, cserébe mobilinformatikára szakosodott diákok magyar nyelvű Androidos alkalmazásokat fejlesztenek az LG telefonjaihoz. A szerződést Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem tudományos rektorhelyettese és az LG Electronics magyarországi központú leányvállalatának ügyvezető igazgatója, Young Woong Lee írták alá. Az együttműködés a Kandó Kálmán Karral tavaly decemberben indult és eddig három alkalmazás készült el. Az applikációkat az LG szabadon felhasználhatja az összes Magyarországon forgalmazott Androidos készülékén.


„Az Óbudai Egyetem támogatásával egy olyan együttműködés létrehozása a cél, amely mindkét fél számára előnyös. A közös munkának hála a fiatalok megismerkedhetnek az Android operációs rendszerrel működő telefonokkal, megtanulják a méltán népszerű alkalmazások tervezését, valamint tapasztalatot szereznek a vállalati szférában még a tanulmányaik elvégzése előtt. Az LG Electronics pedig olyan magyar nyelvű alkalmazásokat telepíthet Androidos telefonjaira, amelyek kétség kívül népszerűek lesznek a vásárlók körében.” – nyilatkozta Young Woong Lee, az LG Electronics magyarországi központú leányvállalatának ügyvezetője.


„A szerződésnek köszönhetően a hallgatók még tanulmányaik során kapcsolatba kerülnek a gazdasági szférával, ami kétség kívül segíti a tanulók elhelyezkedését az egyetem befejeztével. Intézményünk pedig fejlesztheti laborjait, hogy a hallgatók minél több lehetőséghez jussanak egyetemi éveik alatt” – tette hozzá Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem tudományos rektorhelyettese.
Az LG az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának Híradástechnikai Intézetével már 2010 decemberében elkezdte az együttműködést, amelyet idén bővített ki az intézmény Neumann János Informatikai Karára is. A Kandós diákok csoportokban, LG Optimus GT540-es telefonokon fejlesztettek magyar nyelvű Android alkalmazásokat, amelyből a három legjobban sikerült applikáció egy mobilparkolásos, egy biciklis fedélzeti számítógép és egy számítógépes távvezérlő alkalmazás lett. A háromból kettő mostantól előretelepített applikációként felkerül a legújabb LG Androidos készülékekre. A győztes alkalmazások készítői egy-egy LG Optimus 2X mobiltelefonnal gazdagodtak, amelyet az LG ügyvezető igazgatója, Young Woong Lee adott át a versenyzőknek.

Az együttműködés mind az LG, mind a diákok számára számos előnnyel jár. A tanulók LG okostelefonokat kapnak használatra, amelyek által behatóan megismerkedhetnek az Androidos operációs rendszerrel, valamint szabadon fejleszthetnek alkalmazásokat. A fejlesztő diákok még az egyetemi évek alatt kapcsolatot teremthetnek a profitszférával, megismerkedhetnek a gyártók igényeivel, elvárásaival. A jelenleg elérhető Androidos alkalmazások kis hányada magyar nyelvű. Az együttműködésnek köszönhetően az LG a hazai felhasználók igényeinek még inkább megfelelő, magyar nyelvű applikációkat is tartalmazó telefont tud a piacra dobni.

A nyertes alkalmazások:

Mobilparkolás alkalmazás
Az alkalmazás előnye abban áll, hogy a parkolás elvégzéséhez nincsen szükség GPS-re vagy Internet elérésre, ezért bármelyik Androidos mobiltelefonon ugyanolyan gyorsan és könnyen intézhetjük parkolásunkat. Az applikáció telepítése után el kell végeznünk a működéshez szükséges néhány egyszerű beállítást, meg kell adni mely szolgáltató ügyfelei vagyunk, valamint járművünk adatait. A parkolás elindításához, csupán ki kell választani a korábban beállított járművet, majd meg kell adni a parkolóórán található zónakódot. Amennyiben szeretnénk, beállíthatjuk a parkolás időtartamát is. A parkolás leállítását egy gombnyomással elvégezhetjük. Az alkalmazás használatával nem kell mindig a parkolóórához menni, ha meg akarjuk hosszabbítani a parkolást, ezt bárhonnan megtehetjük. Nem utolsó sorban a parkolásáért a parkolási időnek megfelelő díjat kell fizetni.
Az alkalmazás fejlesztői: Kiss Ádám és Balta Attila (Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar).



CycleSense (Biciklis fedélzeti számítógép)
Ezzel az applikációval − GPS és mozgásszenzor segítségével − a megszokott sebesség, megtett távolság, idő adatokon kívül magasságot, hőmérsékletet, iránytűt, illetve különféle diagramokat is megjeleníthetünk. Minden menthető, így utólag bármelyik útvonal adatai, grafikonjai visszanézhetőek minden részlettel együtt. A programban van térkép nézet is, ahol láthatjuk aktuális pozíciónkat. A működés GPS alapú, tehát a GPS műholdak által szolgáltatott helyzetinformáció alapján határozza meg aktuális pozíciónkat, sebességünket, illetve minden további adatot. Támogatott az internet/cellainformáció alapú lekérdezés is, így ha a rendelkezünk internet kapcsolattal a telefonon, akkor gyenge GPS jel esetén pontosítható a cellainformációkkal a helymeghatározás.
Az alkalmazás fejlesztője Berta Norbert (Neumann János Informatikai Kar).


AdlerRC (számítógép távvezérlő alkalmazás)
Ezzel az alkalmazással az Androidos telefonunkon követhetjük a prezentációt és akkor is láthatjuk a diákat, ha háttal vagyunk a vetítésnek. Az alkalmazás használatával böngészhetünk is az anyagban, anélkül, hogy a vetítés változna. Ahhoz, hogy működjön az okostelefont Wi-Fi-n keresztül, össze kell kötni a számítógéppel, a prezentáció pedig az érintőpad segítségével lesz vezérelhető. Ha szerveren keresztül nyitunk meg PowerPoint fájlt, akkor az áttölti a diaképeket a telefonunkra, így galériaszerűen, aszinkron módon böngészhetünk a diaképek között.
Az alkalmazás fejlesztője Sicz-Mesziár János (Neumann János Informatikai Kar).


„Nagyon örültünk az LG Electronics nyújtotta lehetőségnek, hiszen az Androidos okostelefonok jelentik a jövőt a mobilkommunikációban. Tanulmányainknak az egyik legfőbb eleme, ha gyakorlatba is át tudjuk ültetni az iskolapadban tanultakat. Vannak ötleteink, de sokszor hiányzik a lehetőség, hogy véghezvihessük őket.” – mondta el Sicz-Mesziár János az Óbudai Egyetem tanulója, az AdlerRC alkalmazás fejlesztője.

az LG sajtóközleménye nyomán


2011. szept. 21.

HTC Rhyme - előtérben a Hölgyek

.
Az androidos telefonokat kedvelő lányoknak bizonyára most felcsillant a szemük, s van is rá okuk, hiszen a HTC új telefont mutatott be, íme a HTC Rhyme.


Az előzetesen még Bliss néven emlegetett telefon a Rhyme, mely megjelenésével és funkcióival a nőket célozza meg. A jövőbeli vásárlók egy középkategóriás készüléket kapnak, mely igényes kivitelezése mellett, lila színben pompázik. A külsőségeken kívül pedig néhány extra kiegészítőt is elrejtettek a dobozban a csomagoláskor. A telefonon helyet kapott egy úgynevezett "charm indicator" mely a telefon csörgésekor lila színben pulzál. Ennek köszönhetően egyetlen hívást sem vétünk el, bár a női tákák mélységét ismerve, ebben lehet egy kis kételkedésünk. Kapunk még egy lila fülhallgatót, egy bluetooth headsetet és telefonos kihangosítót, valamint egy dokkoló állomást, mellyel tölthetjük telefonunkat, illetve médialejátszásra és ébresztésre is tökéletes.

A hardvert tekintve egy Droid Incredible-t fedezhetünk fel némi nőies csavarral megfűszerezve:
  • 3.7-inch WVGA kijelző
  • 1GHz Snapdragon processzor (1 mag)
  • 768MB RAM
  • 5MP hátlapi, VGA előlapi kamera
  • Android 2.3 és Sense 3.5
  • 1600 mAh akkumulátor