2011. okt. 31.

Android, kezdőknek és haladóknak | 2. rész

Nem kellett sokat várni, mert már itt is vagyunk a cikksorozat 2. részével. Vagyis sorozatban a másodikkal, mivel ez szerintem nem tekinthető folytatásnak. Inkább, amolyan kiegészítés az elsőrészhez, vagy egy külön mini-cikk. Ma az Android verziói és fejlődéstörténete van terítéken


 

Múltkor említettem, hogy 2005-ben a Google megvette az Androidot. A fejlesztések felgyorsultak és 2008 októberében a keresőóriás egy működő rendszert adott ki a kezei közül. Nem hiába írtam, hogy működő és nem azt, hogy használható, ugyanis ez még egy igencsak hiányos történet volt. Nem is lett publikus, csak egy szűkebb fejlesztői kör rendelkezhetett a szoftverrel. Emellett kiadtak vele egy koncepció-telefont is, mely a G1 nevet viselte. Így indult tehát útjára, a mára világsikerré lett „robotos” rendszer.

Ez volt az 1.0-s verzió, fedőnevén az Apple Pie (almás pite). Egy pár sorban erről is megemlékeznék, ugyanis véleményem szerint a Google marketingesei, remek munkát végeztek, mikor kitalálták ezt a névrendszert. Ugyanis az egyes verziók, az angol abc egymás után következő betűivel kezdődő sütemény- és édességfélék nevével vannak fémjelezve. Így azoknak, akik ebből az egyszerűséget igen nagymértékben nélkülöző mondatból ki tudták szűrni a lényeget, már világossá volt, hogy a következő –az-az 1.1-es – verzió neve, B-vel fog kezdődni. És ez így is van, a következő lépés a Banana Bread (banánkenyér) volt. Ez egy meglehetősen jelentéktelen verzió , sok helyen meg sem emlékeznek róla. Igazából a G1-en talált, apróbb hibákra volt egy javítás.


Másfél év kellett az első verzió kikerülése után, hogy a fejlesztők rászabadítsák, kész teremtményüket a világra. A „szörnyeteget”, pedig az 1.5, pontosabban a Cupcake (muffin) testesítette meg. Új kernelt választottak alapul, és rengeteg hibát, hiányt javítottak, pótoltak benne. Itt váltak elérhetővé olyan funkciók, mint a bluetooth fejhallgatók használata, vagy a billentyűzet automatikus kiegészítési képessége. Pár hónappal később érkezett egy, a korábban már látott javításhoz hasonló, új verzióként kiadott csomag. Ez volt a Donut (fánk) - 1.6. (Számos javítást tartalmazott, a legfontosabbak talán, a nagyobb felbontású eszközök támogatása, vagy a hangfelismerésen alapuló funkciók megjelenése.


És el is érkeztünk az Android történetének 2. nagy fejezetéhez. Ez a hatalmas horderejű változás, a verziószámban is meglátszik, ugyanis 1.6-ról egyből a 2.0-ra ugrott a kód. Az Eclair (ekler fánk) végre hardveres optimalizációt, multi touch támogatást és teljesen újragondolt felületet kapott. De itt találkozhattunk először a sokak által kedvelt élő-háttérképekkel is. A 2.0 nem került ki telefonokra, ahogy a 2.0.1 sem. A publikus és igen elterjedt verzió, a 2.1 lett.


Viszont hírnevében nem előzhette meg az igazi nagyágyút, a napjainkig legtöbb telefon által futtatott 2.2-t: a Froyo-t (Frozen yoghurt=fagyott joghurt). Az újabb gyorsítást elősegítő változtatások mellett támogatást nyert a legújabb, teljes értékű flash szabvány és az sd-kártyára másolás képessége. A háromszorosára gyorsított böngésző és a wifi megosztás pedig már csak hab a tortán… vagyis a fagyasztott joghurton.


És lassan a jelenben is vagyunk. Ugyanis elérkeztünk a 2.x-es sorozat végére. 2010 decemberében a Mikulás meghozta az utolsó mohikánt, a 2.3 alatt futó Gingerbread-et (mézeskalács). A szokásos javításokon kívül nem sok látható újítást hozott, habár kicsit ő is megváltozott megjelenését tekintve. Talán a legnagyobb figyelmet a felújított másolás/beillesztés rendszer és az újragondolt billentyűzet érdemli.

Ezután 2011 elején elindult egy másik ág is. Teljesen függetlenül a többi verziótól, létrejött a tabletekre optimalizált Android. Az új harctérnek, új szám is dukál, így a Honeycomb (törökméz) a 3.0-s sorszámot kapta. (létezik több 3.x-es verzió, de ezek mind csak javításokat tartalmaznak) Ez mind funkcionalitásban, mind a megjelenésében a nagyobb érintőfelületekre lett tervezve.

És az abszolút jelen került a sor végére: közismert nevén az Ice Cream Sandwich (jégkrém szendvics). A 4.0-s változatot a cikk megírása előtt pár nappal tárták a nyilvánosság elé. Ez a verzió, megszünteti a két ágat és egyesíti a 2.3-as és 3.0-s változatot. Így végre újra egységes és mindenki által használható Androidunk van. Az ezzel kapcsolatos újításokról és funkciókról tucatnyi cikket lehet olvasni mostanában az interneten. Igazából, amíg nem fogtam a kezemben ilyen terméket, vagy nem láttam, tapasztaltam, olvastam róla részletesebb ismertetőt, addig nem akarok belefolyni a részletekbe. Ezt a részt később kiegészítem (és új verziók megjelenése esetén az egész cikket folyamatosan frissítem).


Ennyi lett volna egyelőre. Az update-ekkel folyamatosan jövök majd és hamarosan jön a cikksorozat 2. része is, ahol meg nézzük, hogy mi is történik, ha bekapcsolunk egy Androidos telefont és megpróbálok hasznos instrukciókat adni, merre is induljunk el, a rendszer felfedezésében, ha később képességeinkhez mérten maximálisan szeretnénk kihasználni, a robot által nyújtott lehetőségeket. Húú… nem is lett olyan mini-cikk :D Mostantól minden héten szombaton jelenik meg a sorozat folytatása.

Alma’spite

Kapcsolódó cikkek:

Android, kezdőknek és haladóknak | I. rész

Amennyiben cikkünk elnyerte tetszésedet, oszd meg barátaiddal/ismerőseiddel is.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszi, és hajrá, fogom olvasni!

Névtelen írta...

Nagyon pártolom a cikket, nagyon tetszik! :D

Megjegyzés küldése