2011. okt. 26.

DroidStats – A vagyonőr

Egy pár hete végre kiszabadultam. Megszűnt a fogság, végre lejárt a hűségnyilatkozatom. Remek alkalom egy új szerződéskötésre és két év újabb várakozásra. De ha már itt volt a lehetőség, olyan csomagot választottam, melyhez egy 150 megás mobilnet is járt. Persze ezzel a havi lebeszélhető perceim is csökkentek, így tudtam, hogy kell szereznem valami limitert. 


Valamit, ami a határt nem ismerő beszélőkémet kordában tartja és figyelmeztet, ha már több mint 150 megabájtnyi képet postoltam Facebookon. Először azt hittem ez körülményes lesz, de szerencsére megtaláltam, ami mind a két problémára orvosság egyben.

Ez után rövid (a helyét akármelyik lábgomba-krém reklámban megálló) bevezető után, lássuk a programot, mely a DroidStats nevet viseli. Az alkalmazás egyszerre képes kezelni 3g hozzáférésünket és a beszélgetéseinket. Az egyszerű külső mögött azonban komoly beállítási lehetőségek lapulnak. 


Beállíthatjuk a havi limiteket az sms-ekre és hívásokra vonatkozóan, de még ingyenes üzenetek és percek is beszámíttathatóak. Ugyanez vonatkozik a mobilnetre is. Általunk választott adatforgalom mennyiség után a szoftver az állapotsávon figyelmeztet, vagy ha kell le is tiltja a netet. A DroidStats főképernyőjén egymás alatt látjuk, hány percünk és megabyte-unk maradt hátra a hónap végéig, sőt, ha megadjuk havidíjunkat és a perc, illetve sms díjakat, még ki is számolja, hogy mennyit használtunk el vagy, rosszabb esetben, mennyit kell majd fizetnünk, ha megjön a számla.


Mindenkinek csak ajánlani tudjuk a DroidStats-ot, mert egy nagyszerű eszköz és könnyen testreszabható. Kategóriájában talán csak a Call Meter 3G veheti fel a versenyt. Ráadásként meg kell azt is említeni, hogy az alkalmazás ékes anyanyelvünkön szól hozzánk, így nem lesz gondja senkinek a beállításával. Egyszóval töltsétek bátran. Az ingyenes verzió is tartalmazza a legtöbb funkciót, talán csak a widgeteket nem, de ha tetszik, nyugodtan támogassátok a fejlesztőket a donate verzió megvásárlásával.

                                  DroidStats Letöltés                  DroidStats Donate Letöltés

Alma'spite

Kapcsolódó cikkek:

Hogyan tartsuk kordában telefonszámlánkat? - Call Meter 3G

Amennyiben cikkünk elnyerte tetszésedet, oszd meg barátaiddal/ismerőseiddel is.

7 megjegyzés:

Strabo írta...

Hasznos programnak tűnik, kipróbálom! Köszi hogy megosztottad!

Névtelen írta...

http://data.hu/get/4357005/dsd341.apk
:))

Névtelen írta...

froyoval NEM MŰKÖDIK (elvileg)

CoolBoy írta...

ebben be lehet állítani különböző hívószámokhoz különböző tarifát?

a Call Meterrel klónozva best app lenne :)

BD írta...

En mar kb feleve hasznalom es nagyon hasznos program,illetve pontosan is mukodik!!!

Névtelen írta...

Engem az érdekel, hogy ha pl a párommal ingyen beszélek, akkor az ő számát ne vegye figyelembe?
Ha ez a pogi erre nem képes akkor tudtok valamit ajánlani?

Névtelen írta...

Képes rá, free numbersbe belövöd:)

Megjegyzés küldése