2012. máj. 19.

Locato - Irány a budapesti éjszaka!

Több alkalmazást is ismerhetünk, már amely segít a szórakozóhelyek közötti tájékozódásban, azonban egyik sem volt még ennyire tájékozott a részletekkel kapcsolatban, mint a Locato.




A probléma adott, képzeljük csak el. A Blahán álldogálunk, a hőség tombol, a pénztárcánk pedig nem éppen teli, de szomjúság gyötör...nos ilyenkor érdemes gyors elindítani a Locato alkalmazást, amely a térképes kereső nyilvánvaló előnyei mellett egy "VodkaSör" nevezetű mutatóval is szolgál a felhasználónak. Ez az index a legolcsóbb korsó sör és "négycentis" vodka összege. Persze lehet hogy nem vodkát, vagy sört inni mennénk éppen, de ebből a mutatóból nagyjából következtethetünk a teljes árskálára.
Véleményem szerint a VödkaSör az, ami kiemelheti ezt az appot, a hasonló alkalmazások közül.

Ami az egészet lehetővé teszi, az egy lelkes kis magyar fejlesztőcsapat és a szórakozóhelyek adminjai, akikkel együttműködve az árlapot is megjelenítik a Locatoban. Emellett italakciók és események is elérhetőek a kezdőoldalról, valamint kiemelt eseményekből  is szemezgethetünk. Fontos megjegyezni, hogy ezek mindegyike, minden esetben csak aznapra vonatkozik (szóval mindig a "mai" napra).

Az alapinformációkon kívül, annyi részletről kapunk még adatokat az alkalmazáson keresztül, hogy feldolgozni is nehéz. Megtudhatjuk, hogy milyen szórakozóhelyről van szó (bár, bisztró, klub, romkocsma...), milyen stílusú az aktuális fellépő (pop, rock, jazz...), vagy éppen milyen extrákkal találkozhatunk az adott helyen (dohányzó, csocsó, darts...). Ezekre általában kereshetünk, és szűrhetünk is. Erre szokták mondani, hogy Geek Heaven :)
Ennyi dicséret után, jöjjön az alkalmazás - szerintem egyetlen - nagy negatívuma: láthatóan a fejlesztés elsősorban az iOS app elkészítésére összpontosított, aminek következtében a felhasználói felület is furcsának tűnhet a gyakorlott droid használóknak, illetve ami még nagyobb sérelmem, hogy van két gombom, ami semmire sem jó (a menü és a keresés). Abszolút elviselhető hiányosságok ezek, főleg egy ennyire új és hasznos alkalmazás esetén.

Összegezve, a Locato nagyon praktikus és jól használható a budapesti éjszakában, plusz segíteni fogja még a működését egy weboldal is (http://www.locato.hu/). Az app meglétéből mindenki profitálhat: a szórakozóhelyek, akik így egy nagy közös "üzenőfalon" jeleníthetik meg legfontosabb infóikat és akcióikat; mi, a felhasználók, aki gyakran megszomjazunk ugye...; illetve bizonyosan a fejlesztők is, akik pedig soha többé nem szenvednek majd alkohol lelőhelyek hiányában :)

Töltsétek le az alkalmazást a képes beszámoló utáni linken és segítsétek a készítők munkáját bug reportok elküldésével!









Amennyiben cikkünk elnyerte tetszésedet, oszd meg barátaiddal/ismerőseiddel is.

2012. máj. 14.

Euro 2012 - A foci EB hivatalos alkalmazása

A bajnokságok a végük felé közelednek, a legtöbb országban már bajnokot is avattak a legmagasabb szintű ligákban, de még csak most jön a hab arra a bizonyos tortára: a lengyel-ukrán közös rendezésű futball EB.



A felvezetéssel nem is érdemes sokat foglalkozni. ez egy olyan esemény, amikor még a focit és más sportokat nem szeretők is "Rádkérdeznek" az utcán, hogy "Héj, mi lett a ruszki meccs vége?!!". A szerencsésebbek a rendező országok közelsége miatt akár a helyszínen is élvezhetik kontinensünk krémjének versengését. Mi, akik itthon maradunk, a köztévén keresztül figyelhetjük majd a meccsek nagy részét. És ha tévé sincs kéznél? Akkor tudjuk ajánlani az UEFA hivatalos alkalmazását, az EURO 2012-t.

Az app felülete viszonylag egyszerű, igazodik az uefa.com kinézetéhez. Első körben, megnyitáskor mindenképpen jól jöhet ha kiválasztjuk a kedvenc csapatot/csapatokat, így folyamatosan elérhetőek lesznek az alkalmazás főképernyőjéről. Közvetlenül a kedvenceink alatt a legutóbbi hírek és a soron következő meccsek láthatók. Az első bosszantó hiba a menü gomb megnyomásával tárul elénk: egy árva "Refresh" lehetőségét ajánlja fel. Helyette persze a felső sávban elhelyezkedő menü gomb már működik... innen elérhetőek a csapatok, a meccsek, a multimédiás tartalmak és a beállítások (az iPhone-portolás árulkodó jelei).
Ha már vannak kedvenc csapatok megadva, akkor érdemes is a beállítások menüpontnál egy kicsit elidőzni és megadni, hogy mikor értesítsen róluk az alkalmazás (gólok, meccs kezdés, lapok, hírek, videók....). Habár 1 hónapig, a torna tartalma alatt nagyjából mindenhonnan csak az EB-ről fogunk híreket olvasni, ez mégis a lehető leghitelesebb csatorna. Én biztos használni fogom ezt a részét. Habár közben azért a ScoreMobile FC-t sem fogom törölni.

Annak nagyon kicsi a valószínűsége, hogy esetleg mérkőzés összefoglalókat is megnézhetünk majd ingyenesen a mobilunkról, de interjúk bizonyosan várhatóak a videó szekcióba, a képeket már most is folyamatosan frissítik, akárcsak a hírcsatornát. Szociális igényeinket pedig az alkalmazásból elérhető hivatalos Facebook feeden élhetjük ki. Hozzászólni és lájkolni van lehetőség.

Ahogy az a fent leírtakból is kiderül egy a célnak abszolút megfelelő, de semmiképpen sem csúcskategóriás alkalmazást kaptunk az UEFA-tól. Hasznos tud lenni pl. a meccsig való visszaszámlálás, de nem értem miért nincs benne naptárba való exportálás és/vagy egy widget, plusz nekem hiányzik egy stadionokat bemutató rész is.
Hibái ellenére azért abszolút érdemes a letöltésre. Alább találjátok ehhez a linket, illetve néhány képernyőképet az alkalmazásról. Jó szurkolást :)









Amennyiben cikkünk elnyerte tetszésedet, oszd meg barátaiddal/ismerőseiddel is.

2012. máj. 7.

Solid Explorer - A stílusos és okos fájlkezelő


Óriási a kínálat a fájlböngészők területén androidon, jómagam is elköteleztem már magam a svájci bicskával is felérő File Expert mellett, azonban a Solid Explorer bétája most elbizonytalanított.



Első megnyitáskor már a bemutatkozó képernyők közben is feltűnhet, hogy egy gyönyörű felülettel van dolgunk. Minimum igazodik az ICS felületéhez és az android új irányelveihez, de több is esetben talán túl is szárnyalja. Az alkalmazásban megjelenő ikonok minősége kiemelkedő, a betűtípusok és a használt színek pedig letisztultak, könnyűek a szemnek.

Funkcionalitásában sem utolsó a most még béta ciklusban lévő app. Az osztott képernyő (tabbed browsing) fekvő nézetben látható teljes valójában, de portré módban is jól használható a drag'n'drop funkció. Ez igazán furcsán hat még nekem egy telefon fájlkezelőjében.
Az almenük nagyon egyszerűek, kezdő felhasználó számára is jól értelmezhetőek: tudunk keresni, nézetet váltani (lista, mozaik), szűrni, gyorsan mappát váltani, és persze kivágni, másolni.... Nagyjából mindent, amit megy ilyen appnak tudnia kell.

Emellett, mint ahogy több másik hasonló alkalmazás fejlesztője is felismerte, cloud storage szolgáltatásokat is beépítettek. Névszerint a box.net, és Dropbox kerültek be egyelőre, amiből az utóbbit kipróbálva csak dicsérni tudom. A Dropbox mappa mellett, a fotóinkat, a letöltéseinket is két érintésből elérhetjük, illetve állíthatóak be könyvjelzők is.

Az alább lévő screenshotokból is kiderül, hogy a kétféle témával használható alkalmazás beállításai is rengeteg opciót kínálnak. Illetve magasfokú alaposságra utal, hogy a fejlesztő, Krzysztof Głodowski, még a megosztás popup menüt is alkalmazáshoz szabta (és az is gyönyörű).

Nézzétek meg a képeket és töltsétek le az appot az alábbi linken:














Amennyiben cikkünk elnyerte tetszésedet, oszd meg barátaiddal/ismerőseiddel is.